2025-07-24

ELEK GÁBOR
A SORSOLÁSRÓL

???????????? - Hogyan értékeled a sorsolás eredményét, amely alapján a SPONO Eagles és a ŽRK Crvena Zvezda párharcának győztesével találkozunk majd, ill. szerinted milyen klubszintű jelentősége van annak, hogy az Európa-liga csoportkörének kapujában áll a csapat?

???????????????? ????????́???????????? - „Első körben nagyon pozitívan értékelem a sorsolást. Természetesen még tájékozódnunk kell, hiszen az egyik lehetséges ellenfél a szerb bajnok, a másik pedig a svájci csapat. Úgy látom, hogy ebből a párharcból várhatóan a szerb bajnok fog továbbjutni – de jelenleg még kevés információnk van. Az egész még nagyon friss, idő kell, hogy érdemben tudjunk beszélni róla. Ami biztos: a nagyágyúkat elkerültük, és ez számunkra most nagyon-nagyon fontos. Ugyanakkor szerénynek és szolidnak kell maradnunk, mert kellemetlen meglepetések mindig érhetnek. Szóval először tájékozódunk, aztán latolgatunk – de nem gondolom, hogy kedvezőtlen sorsolást kaptunk. Én ezt az egészet nagyon nagy dolognak tartom. Az a cél, amit egy ötéves projekt végére terveztünk, most két év alatt elértük – vagy legalábbis elértünk a célkitűzés közelébe. Nagyon nagy lépésekben haladtunk előre. Ebben persze mindig benne van, hogy egyszer majd jön egy „pofon” – de én bízom benne, hogy ez most még nem az lesz. Amit tavaly is nyilatkoztam, és amit az új csapat bemutatóján is elmondtam: ha 2026 január–februárjában nemzetközi kupamérkőzéseket játszhatunk, az hatalmas siker. Most, a sorsolás ismeretében már ősszel nemzetközi mérkőzést játszunk – ha a projekt egészét nézzük, akkor már most is óriási eredmény.” – Elek Gábor