2026-10-15
Elek Gábor bizakodva fogadta az Európa-liga sorsolását, ugyanakkor a DHK Baník Most játékerejének pontosabb megismerését is fontosnak tartja. A nemzetközi kupaszereplés a csapat fejlődése mellett az egész klub számára fontos, az elsődleges cél pedig a csoportkörbe jutás.
A cseh DHK Baník Most ellen harcolhatjuk ki a női kézilabda Európa-liga csoportkörébe jutást. Vezetőedzőnk kedvezőnek tartja a sorsolást, és úgy véli, hogy a továbbjutás kötelezően megoldandó feladat csapatunk számára.
– A sorsolást figyelve látszott, hogy ennél sokkal komolyabbnak tűnő feladatot is kaphattunk volna. Hangsúlyozom, hogy tűnő, mert egyelőre kevés információval rendelkezünk az ellenfelünkről. Játszottam már Mostban, így körülbelül tudom, mire számíthatunk. Az adatgyűjtés már zajlik, és azt gondolom, hogy ez egy megoldható, sőt, kötelezően megoldandó feladat. Természetesen ezeket a mérkőzéseket le is kell játszani, és meg is kell nyerni, de úgy gondolom, Fortuna most nem volt ellenünk a sorsolásnál
– értékelt vezetőedzőnk a sorsolás után.

Elek Gábor korábban a Ferencváros vezetőedzőjeként a Bajnokok Ligájában már találkozott a cseh együttessel. Akkori csapata alaposan felkészült a mérkőzésekre, amelyeket jelentős különbséggel nyert meg. A Baník Most azóta is a cseh–szlovák közös bajnokság meghatározó együttese, és az elmúlt években többször is eljutott az Európa-liga harmadik selejtezőköréig. Vezetőedzőnk szerint azonban a két bajnokság színvonala nehezen összehasonlítható, ezért az ellenfél játékerejének pontos felméréséhez további mérkőzések elemzésére van szükség.
– A cseh–szlovák ligát nyilván nem lehet összevetni a magyar bajnoksággal. Én mindig inkább óvatos szeretek lenni, mint meglepődni, az adatgyűjtést már a sorsolás után rögtön elkezdtük. Az esélyeinkről pontosabban akkor tudok majd nyilatkozni, ha már jobban megismertük az ellenfelet.
Vezetőedzőnk a tavalyi Európa-liga-selejtezőt is felidézte, amikor a szerb Crvena zvezda játékerejét a rendelkezésre álló felvételek alapján nehéz volt pontosan felmérni. Csapatunk végül két győzelemmel, 56–52-es összesítéssel jutott tovább a párharcból.
– Tavaly rengeteg mérkőzést beszereztem az ellenfél saját bajnokságából, amelyeken nagyon nagy különbséggel győztek. Emiatt rendkívül nehéz volt megállapítani, milyen erőt képviselnek valójában. Amikor aztán szembesültünk a valósággal, annak annyira nem örültünk. Hála istennek, az első mérkőzés tapasztalatait fel tudtuk használni a másodikra. Ez mindig speciális helyzet, amikor egy kevésbé ismert ellenféllel találkozunk
– idézte fel.

Elek Gábor szerint a nemzetközi kupaszereplés nemcsak a játékosok fejlődése, hanem a klub egészének szempontjából is fontos. A távolabbi célokról azonban egyelőre korai beszélni, hiszen a csoportkör összetétele és a későbbi erőviszonyok még nem ismertek.
– Nemcsak a csapat fejlődése szempontjából fontos a nemzetközi kupaszereplés, hanem szerintem az egész közegnek is. Először tovább kell jutnunk, utána pedig meglátjuk, hogyan alakulnak az erőviszonyok. Lehet könnyebb és nehezebb csoportba is kerülni, ezért akkor tudunk majd többet mondani a lehetőségeinkről, ha látjuk a csoportokat és az ágakat. Nekünk most egyetlen nagyon fontos dolgunk van: ott kell lennünk a csoportkörben. A sorsolás után látjuk, hogy ez egyáltalán nem lehetetlen feladat
– hangsúlyozta Elek Gábor.
A DHK Baník Most elleni Európa-liga-selejtező első mérkőzését november 7-én vagy 8-án, a visszavágót pedig november 14-én vagy 15-én játsszuk. A párharc győztese bejut a sorozat csoportkörébe.