2026-09-25
Három mérkőzés, három győzelem, első hely a bajnoki tabellán. Csapatunk remekül kezdte az új idényt, három forduló után azonban a válogatott programja miatt egyhetes szünet következik a bajnokságban. A mérkőzés nélküli időszak ugyanakkor nem jelent pihenőt, a hiányzó válogatott játékosok helyén tehetséges fiatalok bizonyíthatnak. Vezetőedzőnkkel, Elek Gáborral a fiatalok lehetőségeiről, az eddigi mérkőzések tapasztalatairól és a sikeres szezonrajtról beszélgettünk.

A Vác elleni idegenbeli győzelmet követően hazai pályán a Mosonmagyaróvárt és a Vasast is magabiztosan múltuk felül, így hibátlan mérleggel várhatjuk a bajnokság folytatását. A válogatottak távollétében sem állt meg a munka: szakmai stábunk a rendelkezésre álló kerettel és az edzésekhez csatlakozó utánpótláskorú játékosokkal dolgozik. A fiatalok számára ez az időszak lehetőséget teremt arra, hogy megmutassák tudásukat, és közelebbről is megismerkedjenek a felnőttcsapat követelményeivel.
LEHETŐSÉG A FIATALOK SZÁMÁRA
A válogatott szünet alatt a szakmai stábnak a megszokottnál kisebb létszámmal kell dolgoznia. Elek Gábor számára ugyanakkor nem ismeretlen ez a helyzet, hiszen korábbi csapatainál is rendszeresen előfordult, hogy több játékosát nélkülöznie kellett a válogatott összetartások idején.
„Azért komoly rutinom van ebben, és szerencsére itt is elkezdődött az, ami a múltamban, hogy egyre kevesebben maradunk a válogatott szünetre. Ilyenkor mindig a tehetséges fiatalokkal próbáljuk meg betölteni azt a rést, amit a távozók hagytak maguk után. A gyerekeknek ez jó lehetőség a fejlődésre, ugyanakkor várjuk vissza a felnőttkeret játékosait, a jövő héttől pedig gőzerővel nekiindulunk a következő etapnak.”
Vezetőedzőnk hangsúlyozta, hogy a fiatalok esetében az iskolai elfoglaltságokat és a terhelhetőséget is figyelembe kell venni, hiszen többségük még nincs hozzászokva a felnőttcsapat napi két edzéséhez. Ezért jelenleg naponta egy intenzív edzésen vesznek részt.
A fiatalok bevonása azonban nem csupán a hiányzók pótlását szolgálja. Az élvonalba jutást és a felnőttcsapat stabilizálását követően kiemelt figyelmet kapott az Esztergomi Kézilabda Club és az Esztergomi Vitézek közös utánpótlásprogramja. Ennek eredményeként már vannak olyan játékosaink, akik előtt megnyílhatott az út a felnőttkeret felé.
„Szerencsére eljutottunk oda, hogy most már ilyenről is lehet beszélgetni. Itt volt egy evolúciós folyamatunk, fel kellett jutnunk az NB I-be, ahol stabilizálni kellett a felnőttcsapatot. Ez jól sikerült, és ezután gőzerővel elkezdtük tavaly nyáron az utánpótlás fejlesztését.”
Utánpótlásedzőink javaslatai alapján azok a tehetségek kapcsolódhatnak be a felnőttcsapat munkájába, akik később akár állandó kerettagokká is válhatnak. A közös edzéseken Elek Gábor közelebbről is megismerheti őket, miközben a fiatalok megtapasztalhatják az élvonalbeli kézilabda tempóját és fizikai követelményeit.
„A felnőttjátékosok is nagyon szívesen fogadják őket, támogatják, terelgetik a fiatalokat” – hangsúlyozta vezetőedzőnk.

HATVAN PERCEN ÁT DIKTÁLJUK A TEMPÓT
Az első három bajnoki mérkőzés nemcsak eredményes volt, hanem a felkészülési időszakhoz képest játékban is érzékelhető előrelépést hozott. Elek Gábor elsősorban a játék intenzitását és a teljesítmény egyenletességét emelte ki.
„Szépen lépegetünk előre. Talán a legnagyobbat abban léptünk előre, hogy egyenletes tempót tudunk most már hatvan percig diktálni, ami azért látványosan egy-két ellenfélnek nem ízlik.”
Vezetőedzőnk a védekezésünket is pozitívan értékelte, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy mindig akadnak olyan játékelemek, amelyeken javítani kell.

HELYÉN KEZELJÜK AZ ELSŐ HELYET
Három forduló után csapatunk áll a bajnokság élén, aminek természetesen szurkolóink is örülnek. Elek Gábor azonban hangsúlyozta, hogy a sikeres szezonrajt ellenére továbbra is reálisan kell értékelnünk a helyzetünket.
„Ez most jól néz ki, de ha beleéljük magunkat, akkor nagyon keményen fogunk csalódni. Én azt gondolom, hogy tudjuk a helyünket, de most nagyon élvezzük, hogy így néz ki a táblázat. Azzal zártuk most a Vasas-mérkőzés után az öltözőben, hogy jó lesz két hétig nézni a tabellát, de körülbelül ennyi, és nem több.”
A válogatott szünetet követően csapatunk jövő hét szombaton Szombathelyen folytatja bajnoki szereplését.